Petőfi 200

2023.03.04


A puszták költője a Mátra lábánál


Különleges vendég érkezett városunkba február elején. A legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor hús-vér valójában ugyan nem lehetett köztünk, de három nap erejéig mégis megidézhettük szellemét.

A Petőfi Irodalmi Múzeum, azaz a PIM jóvoltából különleges, interaktív módon mélyülhettünk el verseiben és tudhattunk meg még több információt, érdekességet életéről, munkásságáról. A budapesti intézmény a nagy költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából indította útjára azt a guruló múzeumot, amely egy busz képében járta és járja azóta is kis hazánkat.

Már önmagában ez is hűen tükrözi a lánglelkű poéta életét, hiszen Petőfi kilométerek ezreit rótta fáradhatatlanul szerte az országban. Igaz, útját sem menetrendszerinti járatok, sem fogatok, sem más, kerekeken gördülő mindenféle járművek nem könnyítették, ám őt ez mit sem zavarta. Poétánknak attól sem kellett tartania, amitől a busz sofőrjének, Tamásnak, hogy hóbelevanc a Bene-patakban köt ki, hála a mátrafüredi zimankónak és a Parádi úti parkoló tükörjegének.

De semmi baj! Tamás egy fontolva haladó curükkel úrrá lett a csúszós helyzeten, így egy-két halkan felröppenő szitokszó után csak-csak megtalálta helyét. Immár tisztes távolban a félelmes Bene-pataktól.

Nekünk azonban odafent még kissé vacogott a fogunk, ami egyrészt a hidegnek, leginkább azonban abbéli aggodalmunknak volt köszönhető, hogy vajon mi hogyan fogunk lejutni a buszhoz? Lehetőleg lábon!

Tamáshoz hasonlóan mi is a fontolva haladás jól bevált taktikáját követtük, így óvatosan araszolva haladtunk lefelé, miközben azon töprengtünk, hogy ebben a helyzetben Petőfink vajon mit mormogott volna hetyke bajusza alatt;

  • "Mit nekem egy kis jég?"

Mikor végre épségben leértünk, szerettünk volna némi mosolyt küldeni a busz utasai felé, ám arcizmaink a fagy miatt nem igazán akartak engedelmeskedni. Egy szó, mint száz, kalandosan indult a nap ama vasárnap reggelen.

Mikor túl voltunk a nehezén, úgy gondoltuk, végre megnyugodhatunk. Ám akkor egyszerre hasított belénk a gondolat, hogy rendben, mi ugyan már helyben vagyunk, de hogy jutnak majd le a buszhoz a kedves látogatók? Hiszen a levegő még mindig igen fagyos volt.

Lelki szemeink előtt már láttuk a halomba borult, jajgató, törött kezű és lábú embereket, akiket kultúra iránti éhségük taszított a "pusztulásba". Eme víziók azonban az események pozitív alakulása és a sószóró munkások hathatós tevékenységének köszönhetően hamar elillantak. Így a korábban arcunkra fagyott aggodalom lassan leolvadt. A folyamatba persze már az elő-előbukkanó napsugarak is bekapcsolódtak. Hiába, veszélyes a könyvtárosok élete!

Erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók, hiszen mint ahogyan az előző két napban Gyöngyös Fő terére, ide is folyamatosan érkeztek a vendégek. Korosztályos összetételüket leginkább a társasjátékok jól bevált, "9-99 éves korig" reklámszövege jellemezte. Jó volt látni, hogy a tapogatós telefon világába beleszületet fiatalokat is legalább annyira lekötötte a program, mint eme eszköz bakelit változatán felnövekvő generációét. Ne legyintsünk tehát csípőből a tizenévesekre!

A látogatók a busz forgó, hajtogatható, tekergethető, kirakható, Petőfi szelleme által áthatott eszközeinek vizsgálatában annyira elmélyültek, hogy megfeledkeztek a jármű rejtett csapdáiról, mint az alattomosan megbújó, itt-ott kiszögellő fel-, illetve lelépők. Így néhány vendég inkább érezhette magát egy menő surviror show-ban, mintsem egy múzeum buszban. Ilyenkor jó, ha kéznél van egy unoka, akit zuhanás előtt jól meg lehet ragadni!

Ám hogy ne csak a sima bőrűekről essen szó, említsük meg a kissé szőrösebb, négy lábon járó, hűségtől csillogó tekintetű ebeket, akik közül néhányat szintén vendégül láthattunk a buszon. Ők ugyan kisebb érdeklődést mutattak Petőfi élete és munkássága iránt, ám annál jobban vonzotta őket a jármű bársonyos padlószőnyege, ahol már nem kellett sótól kissé kimart, párnás talpacskáikat fájlalniuk. Így Lujzi, a néhány hónapos, de már jókora termetű leányka, valamint Ribizli, a már őszülő szakállú drótszőrű tacskó is élvezhette vendégszeretetünket.

Mátrafüredi kalandjaink azonban lassan a végéhez közeledtek. Ám a látogatók ebből mit sem éreztek, hiszen még négy óra előtt tíz perccel is ott tolongtak az ajtó előtt, miközben Tamás egyre aggodalmasabb ábrázattal tekintgetett karórájára. Hiába, a menetrendet tartani kell.

Így tehát a könyvtár hív munkatársai a parkoló szélén sorfalat állva, kissé fáradt mosollyal intettek búcsút a busz utasainak, akik a puszták költőjének szellemét immár a Bükk-hegység vadregényes rengetegébe repítették tova.

Versus © Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el