Hétköznapi intermezzók

A nyitás előtti percek mindig izgalmasak a könyvtár életében, hiszen egy új nap mindig új izgalmakat rejt magában. Így, mielőtt kattan a zár, gondolatban végigpörgetjük agyunkban, hogy olvasóink milyen újabb meglepetéseket tartogatnak számunkra?

Harcedzett könyvtárosokként azonban már egyre ritkábban ütközik ki arcunkon a döbbenet, hiszen a hozzánk betérők időről-időre, szakadatlanul és fáradhatatlanul teremtik meg a legkülönfélébb helyzetkomikumokat, melyeket, ha egymásba fűznénk, akár egy burleszk is kerekedhetne belőle.

Persze azért van még új a nap alatt..!

Elmondható, hogy ezek a vicces, vagy kevésbé vicces intermezzók leginkább olvasóink hathatós közbenjárásával alakulnak, ám nem ritka, hogy az elemek, így az időjárás is befolyással van rájuk.

Ilyen példának okáért, amikor az olvasó, adva a higiéniára, magán kívül a könyvet is megfürdeti, mely így szinte cuppanva csattan a pulton. Az itt posztoló kollégának persze ilyenkor azonnal összébb rándul a szemöldöke, s már fogalmazódik is az ilyenkor adekvát kérdés:

"No, de kérem! Mi történt ezzel a könyvvel?"

Szerencsés esetben ilyenkor a "bűnös", szánva-bánva tettét, vagy inkább figyelmetlenségét, elismeri, hogy hát bizony… Ezt követően pedig jönnek a változatosabbnál változatosabb magyarázatok, miszerint útközben épp elkapta egy hatalmas zápor, vagy épp lyukas a radiátor és a többi és a többi és a többi. Mi pedig csak sóhajtozunk és ámulunk azon, milyen kreatívak is a kedves olvasók. (Egyszer rendezhetnénk ebből egy vetélkedőt!) :D

Rosszabb esetben árnyalatnyi felháborodással fűszerezett magabiztossággal állítják, hogy azt ők bizony már így kölcsönözték ki. Ilyenkor persze mi bumerángként replikázunk és vetjük ellen, hogy talán tévedünk, de országunkat az év egyetlen szakában sem jellemzi akkora páratartalom, mint úgy általában Indiát monszun idején. Tehát vélhetően a kölcsönzési idő négy hete alatt csak-csak megszáradt volna az említett kötet. Ám a továbbra is arcunkon mutatkozó rosszalló tekintet ereje még nagyobb kreativitásra ösztönzi a kedves olvasót, aki bűnét hajszárítóval, olykor vasalóval szeretné enyhíteni. Tapasztalatunk alapján azonban bizton állítjuk, hogy ami egyszer hullámos lett, az aztán örökre az is marad, úgyhogy hiába is hívnánk segítségül a technika ezen vívmányait.

Amíg eme nem túl felemelő párbeszédek töltik be tereinket, addig a köszönés nélkül besurranó újságolvasók sem maradnak el, de a könyvtár makulátlanul tiszta toalettjeit előszeretettel – ám annál kevésbé rendeltetésszerűen – használó delikvensek száma is az idő előrehaladtával exponenciálisan növekszik.

Lassan elmondhatjuk, hogy nemcsak könyveket, hanem kvártélyt is kínálunk. Már csak a koszt hiányzik. Lelki szemeink előtt már látjuk is, amint nyitás előtt bőszen kenegetjük a zsíros kenyeret, vagy libamájpástétomot kevergetünk jobb időkben.

Azért a kis berregő készülék is gyakran színesíti hétköznapjainkat, különösen, ha a vonal másik végén a mindannyiunk által jól ismert, folyton visszatérő hölgy érdeklődik a legkülönfélébb információk iránt. Természetesen őt sem hagyjuk bizonytalanságban, így tehát magabiztosan keressük ki egri szépségszalonok és mosodák, telekommunikációs szolgáltató cégek, sőt, mi több, gyöngyösi családsegítő szervezetek telefonszámait is. Hírszerző üzemmódra kapcsolva még azt is kikutatjuk, hogy kinek a nevén van egy bizonyos telefonszám.

Ezért lassan már Bond-nak képzeljük magunkat, ám a vodka-martini rázott és nem kevert formátuma ezúttal sajnos elmarad, holott az izgalmas nedű sokat segíthetne a traumák feloldásában.

A pszichés nyomást persze nemcsak az alkohol, hanem a cirkuszi mutatványok is nagyban enyhíthetik. Ennek mentén haladva álljanak most itt példaként a notorius plexiborítók, akik Bán Mór Hunyadi sorozatát is képesek lennének egyben betolni a kisablakon, rosszabb esetben a műanyagfalon keresztül, egyenesen az arcunkba. Persze, ezzel csak segíteni szeretnének. Ohh, ezt igazán köszönjük! :D

A helyzet egy alkalommal odáig eszkalálódott, hogy a könyvekkel és a plexifallal együtt már a monitor is elindult az alant ülő kolléga felé, aki a Mátrixból jól ismert Trinity gyorsaságával hárította a rá boruló mindenséget. Erre a kalamajkát okozó pironkodva és igen-igen halkan azt súgta:

"Elnézést, nem vettem észre a falat."

Rá se tessék rántani, csókolom! Mit nekünk egy arcunkba boruló monitor!

Ne hagyjuk ki a sorból az internetezőket sem, akik pontosan tudják, mennyi az annyi. Így van, aki nem lacafacázik, csak "in medias res" közli:

"Fél órát kérek!"

Persze itt vannak a bizonytalanok is, akik valahol, valamikor és valaki kezében már látták az óhajtott kötetet, ám azzal kapcsolatban nem sok használható információt jegyeztek meg, aminek következtében keresési lehetőségeink igencsak lekorlátozódnak. Azért azt legutóbb megtudtuk, hogy a címben szerepel az, hogy "Róma", máskor pedig olvasónk még arra is emlékezett, hogy a könyv piros volt.

Ezt is nagyon köszönjük! Máris "beljebb vagyunk". :D

Mindezek fényében talán nem csoda, ha zárás felé közeledve, kissé üveges tekintettel nézünk ki a fejünkből. Ilyenkor előfordul, hogy a leharcolt kolléga Markovics Botond, Felfalt kozmosz című kötete fölött értetlenül vakarja kobakját és nem érti, milyen cím az, hogy Éva aszfaltoz?

… de most már tényleg itt az ideje egy jó kis filmes idézetnek, mely jól prezentálja ilyenkor esedékes leghőbb vágyunkat.

                                                                                       -  J. C.! 

                                                                                 -  Mi az a J. C.?

                                                                                    -  Joccakát!

                                                                        (Neil Simon -- Furcsa pár 2.)