Beck@Grecsó

Zenés irodalmi pódiumest fűnyíróval, macskával és csillag csavarhúzóval...  

Lázas készülődés előzte meg könyvtárunk idei nyárindító eseményét, melynek vendégei Beck Zoltán és Grecsó Krisztián voltak. A jól ismert szerzőpáros zenés irodalmi estje első közös lemezükre épült, amelyben az irodalmi, inspirációs "játékok" és az énekelt versek garantálták a jó hangulatot.

A "Hoztunk valamit magunkból" című műsor sikere borítékolható volt, hiszen az irodalom és a zene eme jeles képviselői kedvességükkel és közvetlen stílusukkal már érkezésükkor megteremtették azt az atmoszférát, amelyre mind nekünk, mind a közönségnek nagy szüksége volt már.

A június 2-án megrendezett esemény sikeréhez természetesen a jó szervezés és a verőfényes napsütés is nagyban hozzájárult. Ám ez utóbbiban nem feltétlenül bízhattunk, hiszen az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, és az olykor a bibliai özönvíz hangulatát idéző időjárás miatt komoly aggodalmaink voltak. Ügyünk előmozdítása érdekében tehát ESŐtánc helyett célszerűbbnek gondoltuk, ha az esemény leendő helyszínén kollektíve NAPtáncot lejtünk.

Ennek folyományaként, miközben a síksági indián törzsek tagjait megszégyenítően igyekeztük elnyerni az istenek kegyeit időjárás ügyben, tűnt fel sokunknak a túlságosan is bukolikus környezet. Ezért a következő értekezleten megalapozottan merült fel a kérdés:

• Mit tegyünk a fűvel?

A kérdés után a válasz is hamar megszületett.

• Vágjuk le!

A kezdeti, néhány másodperces döbbenet után az egyik kolléga pedig huszárosan imígyen reagált.

• Mit nekem te zordon Mátrának, fűvel benőtt járda! Leváglak én, ha addig élek is!

Ezután már csak azon kellett lamentálnunk egy kicsit, hogy mi módon jut majd be a fűnyíró a könyvtárba. A haditervet hamar kidolgoztuk, és másnap kora reggel az eszköz már szétszerelt állapotban várakozott a Corsa-ban, hogy új terepen is bizonyíthasson. Gazdája, mint dezertőr a partizánharcban viharzott be vele a könyvtár hátsó ajtaján, majd vissza az autóba és padlógáz…

Ezt követően kollégáink lassan a sátrakat is felállították, ahová a hangosításhoz szükséges eszközök kerültek. Az ezek rejtelmeit jól ismerő szakemberek pedig hamarosan megkezdték a munkát, aminek következtében a kábelek hosszan kígyóztak a könyvtár téren keresztül-kasul, színpadról le és színpadra fel.

Közben mi is elkezdtük a pódium melletti elburjánzott növényzet kordába rendezését a fűnyíró segítségével. A helyzetet némileg fokozta, hogy ez utóbbi eszköznek köszönhetően további, uszkve húsz méterrel gyarapítottuk a kábelek rengetegét. Rutinos kolléganőnknek azonban mégsem ez, sokkal inkább az okozott némi aggodalmat, mi lesz, ha a munka hevében a fűvel együtt véletlenül a hangosításhoz szükséges kábelek egyikét is általmetszi, így vetve véget annak, ami még el sem kezdődött.

Szerencsére erre nem került sor, így a fű kb. egy óra múlva már kurtán burjánzott tovább.

Mindezen és további előkészületek után már csak vendégeink érkezését vártuk, akiknek autói hamarosan át is haladtak a Fő térről nyíló átjárón.

Az események itt már igazán felpörögtek. Köszöntés, bemutatkozások, területbejárás, gyors falatozás, hangpróba, miegymás. Közben a vendégek is elkezdtek gyülekezni. Folyamatos érkezésük hatására homlokráncaink kisimultak, hiszen hamar kiderült, hogy a színpad előtt elhelyezett székek biztosan nem lesznek elegendőek. Résztvevő tehát lesz bőven. Gyorsan számba vettük a fellelhető ülő alkalmatosságok helyét és kettesével szedve a lépcsőfokokat viharzottunk le velük, a közönség nem kis örömére.

A szerencsésebbek ülve, a többiek pedig a fák árnyékában állva élvezhették az előadást, amelynek hangulata azonnal magával ragadta a szép számú közönséget. Mielőtt azonban végre mi is kifújhattuk volna magunkat, hirtelen egy kétségbeesett arcú technikai munkatárs toppant kolléganőm elé, aki hevesen érdeklődött csillag csavarhúzó iránt. Na, ezt azért mégse! Így tehát az izgatott szakembert egy elegáns mozdulattal továbbirányítottuk kollégánk felé, hiszen emancipáció ide, vagy oda, azért a csillag csavarhúzó mégiscsak a férfiak privilégiuma.

Ezt az atmoszférát csak tovább színesítették a Kusturica filmekből jól ismert állat jelenetek, mint az időnként felvakkantó tacskó, vagy a romos fal tetején kergetőző macska család. Már csak az elmaradhatatlan libák hiányoztak.

E rövid intermezzo után jó volt elnézni vendégeink arcát, amelyen az előadás hatására szinte valamennyi érzelem megjelent. Végül természetesen a jól megérdemelt, többszörös vastaps, közös fotózkodás és a dedikálás sem maradt el.

EPILÓGUS

Nehéz szavakba önteni mindazt, ami e két nagyszerű ember előadásának köszönhetően akkor és ott történt, hiszen abban benne volt minden, ami az életben megtörténhet velünk. Az irodalom és a zene köntösébe burkolva beszéltek családról, barátságról, közös élményekről, az alkotás öröméről, de azt is megtudhattuk, hogy a mai magyar irodalom eme ismert és elismert alakja hogyan küzdött meg súlyos betegségével. Szóval, szívből szóltak és azt hiszem, mindannyiunk szívében maradandó nyomot hagytak. Ők, ketten.